A merevedési zavar lehetséges okai

Bár a merevedési zavar okának meghatározását legjobb szakemberre hagyni, mégis fontos Önnek is megismernie a probléma lehetséges okait, és végiggondolnia, hogy az Ön életében melyik problémacsoport okozhatja a tüneteket. Ez segíthet abban, hogy a megoldást keresve kezdjen gondolkozni a problémáról, hiszen az első feladat, hogy leküzdje a a passzivitás és tehetetlenség érzését.

Pszichés okok

Stressz

A párkapcsolati, családon belüli és munkahelyi problémák, a partner túlzott elvárásai, a túlhajszoltsággal együtt járó stressz befolyásolhajta a merevedési képességet.

Kudarcélmény és szorongás

A férfiak többsége súlyos kudarcként éli meg, ha az említett okok miatt merevedése nem megfelelő mértékű, vagy túl rövid ideig tart. Gyakori, hogy a merevedés létrejön, ám megszűnik, amikor a hímvesszőt a férfi a hüvelybe akarja vezetni. Ennek következtében az újabb együttlétre már eleve szorongással tekintenek. Szeretnék elérni a kellő merevséget, de pontosan ez az igyekezet, illetve a kudarctól való félelem akadályozza az erekciót. A tisztán lelki eredetű merevedési zavarra jellemző, hogy gyakran szituáció, illetve partnerfüggő, tehát más nővel való együttlétkor esetleg nincs probléma.

Szervi okok

A lelki problémák mellett gyakori, hogy a merevedési zavar olyan betegség előjele, mely a szervezet egészében – így a hímvesszőben is – korlátozza a vér áramlását. Azok a betegségek, amelyek a vér áramlását befolyásolják szervezetben, merevedési zavart okozhatnak. A cukorbetegség, a szívbetegség, illetve a magas vérnyomás mind korlátozzák a vér áramlását azáltal, hogy kárt tesznek a véredényekben, idegpályákban, a simaizomzatban vagy azokban a rostos szövetekben, amelyek szerepet kapnak a merevedés kialakulásában, illetve megtartásában. Ezenkívül hormonzavar, a hímvessző idegeinek sérülése, betegsége is meghúzódhat a háttérben, továbbá bizonyos gyógyszerek mellékhatása is lehet a merevedési zavar. Bármi áll a merevedési zavar hátterében, rendkívül fontos az ok kiderítése és megszüntetése.

Betegségek

  • Érelmeszesedés, magas vérnyomás
  • Szívbetegség
  • Cukorbetegség
  • Vese- és májbetegség
  • Pajzsmirigy- és egyéb hormonális problémák
  • Depresszió
  • Szklerózis multiplex
  • Krónikus tüdőbetegségek

Balesetek, műtétek

A merevedési zavarok hátterében balesetek, sérülések és műtéti beavatkozások is állhatnak, mert ezek következtében károsodás érhet bizonyos – többek között a merevedésért is felelős – idegeket, ereket. A medencét és lágyéktájat érintő balesetek vagy műtétek következtében fellépő idegkárosodás, valamint a medence- és csípőcsont törése vagy a gerincsérülések következtében roncsolódó erek és idegek merevedési zavarhoz vezethetnek. A prosztata-, a húgyhólyag- vagy bizonyos bélműtétek ugyancsak hatással lehetnek a szexuális életre.

Gyógyszerek

A merevedési zavarral járó esetek körülbelül 25 százalékát olyan gyógyszerek okozzák, amelyeket más betegségek (magas vérnyomás, szívbetegség, depresszió) kezelésére használnak. A daganatos megbetegedések kezelése során alkalmazott kemoterápia is okozhat problémákat a szexuális életben. A leggyakoribb, erekciót befolyásoló gyógyszerek:

  • vérnyomáscsökkentő szerek
  • nyugtatók, depresszió elleni szerek
  • hormonkészítmények és hormonhatású szerek
  • vízhajtók
  • szívritmusszabályzók
  • bizonyos gyomorsav-termelődést csökkentő szerek
  • a legtöbb daganatsejt-növekedést gátló szer
  • kábító hatású fájdalomcsillapítók

Beszélje meg problémáját kezelőorvosával, és érdeklődjön a lehetséges alternatív kezelési módok felől.

Életkor

Az öregedés természetes velejárója, hogy a hímvessző veszít merevségéből vagy több idő szükséges a kellő merevség eléréséhez, esetenként pedig az ejakulációhoz is. Ezeket az életkorral járó, intenzívebb ingerléssel “orvosolható” változásokat nem szabad összetéveszteni a merevedési zavarral, amely nem függ össze közvetlenül az öregedéssel.