A merevedési zavar megelőzése, gyógyítása
A merevedési zavarra hajlamosító tényezők közül sok elkerülhető, illetve kivédhető. Ha Ön az imént említett betegségek valamelyikében szenved (például cukorbetegség, magas vérnyomása), minden esetben tartsa be kezelőorvosa utasításait és kérdezzen rá a kezelés során alkalmazott gyógyszerek esetleges káros mellékhatásaira. Kizárólag szakorvos tudja eldönteni a pácienssel folytatott beszélgetés alapján, hogy az illetőnél mi okozza a merevedési zavart. Ha ez valamilyen betegség kezelésének mellékhatása, akkor az orvos hasonló hatású gyógyszert fog javasolni, amely mellékhatásként nem okozhat merevedési zavart.
A dohányzás, illetve a túlzott alkoholfogyasztás mellőzése is csökkentheti a merevedési zavar kialakulásának kockázatát. Tudományosan igazolt tény, hogy a dohányzás a napi cigaretta mennyiségtől függően rontja a merevedést. Ez elsősorban a nikotin érszűkítő hatásának a következménye. A merevedés romlása a többi érbetegség megjelenése előtt jelentkezik. A több évtizedes, erős dohányzás következtében az erek tágulékonysága olyan mértékben csökkenhet, hogy a dohányzás abbahagyása után észlelhető javulás sem teljes, és a merevedés sajnos továbbra is gyenge marad. A túlzott alkoholfogyasztás szintén hosszú távon fejti ki káros hatását. Az alkohol a gátlások oldása révén a nemi vágyat fokozza, de a túlzott alkoholbevitel már árt a merevedésnek.
Az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás jótékony hatással van a szexuális teljesítőképességre. Mivel a túlzott állati zsírfogyasztás okozta magas vérzsírszint az artériás érbetegségek egyik fő okozója, a csökkent zsírtartalmú diéta segíthet megelőzni az érbetegségek által előidézett merevedési zavarokat.
Ugyancsak a megelőzéshez tartozik a magas vérnyomás és a cukorbetegség korai felismerése, mert ezek a problémák fiatalabb korban is erekciós zavart okozhatnak.